Az Innen nézve sorozat második részében három popdallal foglalkozom: Ahol a semmit találod (30Y), Introvertált dal (Azahriah) és Bújócska (Kiscsillag) - YouTube és dalszöveg linkek a bejegyzés végén. Három alkotó, ezen dalaikat egymás mögé illesztve mégis egy élettörténet pillanatai, szakaszai rajzolódnak ki elénk, és adnak lehetőséget arra, hogy erre (a teljesség igénye nélkül persze) pszichológiai szempontból rátekintsünk.
Nulladik pontként fontos kérdés, hogy miképpen is szerveződik ez a három dal egy élettörténetté. Egyfelől három különböző életkorról születtek a dalok, a 30Y esetén ez a gyermekkor (kb. olyan 7-10 éves gyermekről mesél a zenekar), Azahriah dalában (és ebben bizonyosan befolyásol az előadó személye is) valaki késő kamaszkorának, fiatal felnőttkorának világába lépünk be, míg a Kiscsillag (és itt pedig a klip hatása tetten érhető az értelmezésemre) egy legalább középkorú személyt ábrázol, aki mögött rengeteg év sorakozhat. Persze hangsúlyoznám, hogy ezek egyáltalán nem kizárólagos értelmezései a dalok világának, hanem pusztán az egyik. A továbbiakban dalról dalra (kvázi kronológiai sorrendben) haladunk, és tekintjük át az elképzelt szereplőnk életét, mi mit hozott, hozhatott magával.
Kezdjük tehát a 30Y dalával, mely tulajdonképpen egy magányos, szorongó gyermek néhány életpillanatát eleveníti meg számunkra ("várom az ajtót hogy nyíljon, / s félek, ha nyitva találom", "bezártad ma is időben, / ma is hiányzol, ma sem nagyon, / lopva mégis kinézel, / kilesel azért az ablakon", vagy "mindent titokban csinálsz, / ostoba gyerek, / mind tudták hogy mit éppen, / az olaj a konyhában sercegett"). Mintha megfigyelhető volna az a kettősség, hogy a gyermek egyidőben fél, és közben mégiscsak vágyna a kapcsolódásra, melyet azonban nem kap meg a szüleitől, legalábbis nem abban a formában, amelyben szüksége volna rá (ráadásul ahogy az ostoba szó bekerül a szövegbe, még inkább azt sejteti, hogy nem értik a gyermek belső világát a felnőttek körülötte).
Ezen a ponton át is léphetünk az Introvertált dalra, és feltehetjük a kérdést: Hogyan alakul a tizen-huszonéves kora ennek a gyermeknek? Hát: "gyerekkorom belepi a beton, / hisz egy palotai nem vár már csodát, / csak egyedül bandukol az utakon, / míg nem ütött az utolsó óránk", illetve "nekem is ki van a faszom attól, hogy be vagyok zárva / (és chilis Sobát zabálok a szobában), / körbeveszem magam fallal, hogy magamat elszeparáljam". Mintha tovább fokózódott volna a kapcsolódásokkal kapcsolatos szorongás, miközben továbbra is ott dübörög a vágy bent. Mintha azáltal, hogy a gyermekben nem épült ki a biztonság élmény, az érthetőség, elfogadhatóság élmény gyermekkorban a szülei által, most szintén képtelen másra számítani a jelenlegi közegétől. Emellett mintha elkezdene kialakulni benne az a narratíva, hogy neki ez a sorsa (nem az történik, hogy a szüleim nem tudtak - akár a saját traumáik, történeti sajátosságaik okán - kapcsolódni hozzám, hanem hogy hozzám egyszerűen nem lehet).
És akkor nézzük meg a Kiscsillaggal, hogy milyen felnőttkorba torkollik (torkollhat) ez az élményegyüttes: "most sehonnan nem látszom, hová is bújhattam, tényleg, / már régóta nem keres senki, hogy hol vagyok én./ de jó is lenne, ha néha azért keresnétek, / szeretnék újra ott lenni a legelején." és "most sehonnan nem látszom, hová is bújhattam, tényleg, / ócska bújócskának mondanám, ami folyik. / úgy besétálnék közétek, hogy hello, a lényeg / vagyok, nem is tudom, eddig miért nem voltam itt.". Bizonyos értelemben, ha megkérdeznénk, hogy mi változott a kisgyermekhez képest, azt a választ kaphatnánk az élettörténetre nézve, hogy valójában semmi. Maradt a bújócska, és maradt ezzel párhuzamosan a kapcsolódási vágy.
Miután végigrohantunk három bekezdés alatt a három dalból előhívott életúton, röviden összefoglalnám, hogy egy bizonyos szemszögből miről is van szó. Akár ha a sokak által ismert Maslow-piramisra gondolunk, két szükségletet egészen az alján megtalálunk: biztonság és szeretet. Mintha ezen két szükséglet nem elégségesen került volna kielégítésre ideje korán az elképzelt szereplőnk életében, és hogyha ehhez hozzátesszük azt a megfigyelést, hogy a gyermek mennyire is igyekszik megfelelni a szüleinek (azaz például bűntudatot érez attól, ha nem olyan gyermek ő, aki képes elégedett és boldog lenni a szülei gondoskodása által), akkor ez egy nagyon nyomasztó tapasztalat, ahol a belső vágyak összeütköznek az éltető környezettel. Olyan tapasztalat, amibe beleragadhat az ember - akár egy életre.
Legvégül azonban néhány szót írnék, pontosabban nem is én, hanem a 30Y, ami a feloldás felé vezethet: "ahol a semmit találod, / sétáltasd ott a magányod, / hogy a magánynak legalább társa / legyen a mások magánya". Talán ezen dalokon keresztül akár egy fülessel a fülben, akár egy koncerten fröccsel a kezünkben valami ehhez hasonló történik.
(Jó esetben pedig egy terápiás környezetben is úgyszintén.)
Linkek:
Ahol a semmit találod: YouTube | Szöveg
Introvertált dal: YouTube | Szöveg
Bújócska: YouTube | Szöveg